loader image

Bemutatkozás

A Judi Vendégház – Szarvas

A „JUDI Vendégház” csendes helyen, távol a főút (világ) zajától, szemben a Körös-Maros Nemzeti Park tanösvényével, mégis közel a város központjához a (Kákafoki-holtágon annak Bikazugi ága) partján, Macózugban vár Benneteket, ha kikapcsolódni, horgászni és/vagy pihenni vágytok.

Pár száz méterre található a vízi színháztól. Takaros és barátságos, elsősorban – saját használatra kialakított (apartman)ház. Az alpesi tetejű, 40 m2 es szinte egy légterű légkondicionált kis házban, konyha, szoba, fürdőszoba, külön WC van kialakítva.

A konyhában van egy korrekt hűtő, mosogató, mikrohullámú sütő, vízforraló, indukciós főzőlap. Szerényen, de szinte minden konyhai kellékkel ellátott. Ezek mellet, egy menetben frissen daráló kávéfőzőt is biztosítunk. Judi a szobát IKEA-s stílusban rendezte be és két IKEA-s kinyitható ágyon, négyen tudtok aludni, innen közvetlenül rálátni a Körösre! A „mediterrános fílinget”, a filagória (kiülő), saját stég hintaággyal, sok-sok zöld és virágzó növény, a fadézsákban elhelyezett leanderek „idézik”, melyek kellemes hangulatot teremtenek a sütésre kialakított tűztér körül is.

Kényeztetéseteket egy újonnan beállított 3 személyes jakuzzi is szolgálja.

Ideális családi pihenőhely!

Árazás

Főszezonban:  (2025. Június 2.-től Június 29.-ig, illetve Augusztus 21.-től Szeptember 7.-ig) 

Jakuzzi használattal: 45.000.- Ft/éj (plusz az áramfogyasztás)*
Jakuzzi használat nélkül: 40.000.- Ft/éj

Főszezonban 6-7 napokra (5-6 éjszakára) bérelhető, kevesebbre csak akkor, ha összeszervezhető / illeszthető egymáshoz!

Kiemelt Főszezonban: (2025. Június 30.-tól Augusztus 24.-ig)

Jakuzzi használattal:
50.000.- Ft/éj (plusz az áramfogyasztás)*
Jakuzzi használat nélkül: 45.000.- Ft/éj

Kiemelt főszezonban 6-7 napokra (5-6 éjszakára) bérelhető, kevesebbre csak akkor, ha összeszervezhető / illeszthető egymáshoz!

Elő és utószezonban: (2025. Május 26.-tól Június 1.-ig valamint Augusztus 24.-től. Szeptember 7.-ig)

Jakuzzi használattal: 40.000.- Ft/éj (plusz az áramfogyasztás)*
Jakuzzi használat nélkül: 35.000.- Ft/éj

Szezonon kívül: (Az irányadó foglalási mennyiség 3 éjszaka)
(Az év többi időszaka, leszámítva az ünnepnapokat és egyben a hosszú hétvégéket. Itt az irányadó ár - csökkentett szolgáltatásokkal / kevesebb extrával)
Terveink szerint 2025. április 6. napon nyitjuk és november 3. nappal zárjuk a szezont.

Jakuzzi használattal: 35.000.- Ft/éj (plusz az áramfogyasztás)*
Jakuzzi használat nélkül: 30.000.- Ft/éj

Azonban ebben az időszakban jobban tudunk egyedi igényekhez alkalmazkodni, tehát mind árban, mind az igényelt szolgáltatásokban, mind a vendégéjszakák számában alkuképesek vagyunk / egyedi megegyezések alapján is tudunk benneteket fogadni. :)
Az itt lefektetetteket irányadónak tekintjük. A pihenésetek a legfontosabb számunkra! Azért, hogy Szarvasról a JUDI Vendégházból jó érzésekkel távozzatok, mindent megpróbálunk megoldani, amit lehet. Kérjétek egyedi ajánlatot, melyben megírjátok TI hogyan szeretnétek, s ha módunkban áll megoldjuk! Isten hozott benneteket Nálunk! :) Megtiszteltetésnek vesszük az érdeklődéseteket! :)
*Áramfogyasztás: Mivel az energia árak rendkívüli módon elszálltak a megemelkedett áramfogyasztást ~70,1 Ft/kw óra árban térítened kell! Mégpedig akként, hogy napi 7 kw fogyasztás (a kedvezményes tarifájú) benne foglaltatik az alapárban. Az a fölötti fogyasztást kell pluszban fizetni!

Extrák

Az üdülő bérlés díja tartalmazza:

Érkezéskor egy „kupica” „vendégváró”, igazi szarvasi szilvapálinkával kínálunk meg Ágynemű, törülköző használat, szappan és mosogatószer Üzemképes túrakenu használata (evezőkkel mentőmellényekkel) Kívánság szerint csocsó vagy ping-pong asztal használata 2 db 26 os kerékpár használata Egy alumíniumcsónak, elektromos motorral használata Szemes kávé főző használata, kávébabot biztosítunk

Tekintsd meg bemutatkozó videónkat!